Üdvözöljük a Kis Katica Családi Bölcsödében!

A Kis Katica Családi Bölcsöde 2007 óta működik Budapesten a III. kerületben, kertes, családi házban a Ráby Mátyás utca 37/B szám alatt.
Szeretettel várjuk a 1-3 éves korosztályt. Intézményünknek 2 kis létszámú csoportja van, maximum 7 gyermekkel.


Tudjátok-e, hogy soha többet nem tanulunk annyit mint most?
Mire óvodába kerülünk már tudunk jól mozogni, önállóan enni, tisztálkodni, öltözködni, beszélni.
Ezek alap tudományok.
Itt megtanuljuk, hogy reggeli után kicserélik a pelenkát, csak utána mehetek játszani.
Udvar után jön az ebéd és előtte kezet kell mosni.
Uzsi után jöttök értünk.
Megszokjuk, hogy osztozni kell a játékokon, előfordul, hogy várni kell.
Ha leszállok a motorról más is ráülhet.
Megtanulunk belekecmeregni az overallba, sok a nyílás rajta.
Felküszködni a cipőt, aztán kiderül kacsaláb.
Megpróbálunk szobatiszták lenni.
Kanalat úgy tartani, hogy ne folyjon le róla az egész amíg a számhoz ér.
Annyi a tanulni való, hogy néha muszáj kézzel és szájjal is gyűjteni az információt.
Arról a tenger szabályról nem is beszélek amit nap mint nap szajkóznak a felnőttek.
Csoda ha néha megbokrosodunk?
A kisgyermek nevelő sokat mondókázik nekünk, énekel, gyurmázik, bábozik, nevetünk, homokozunk.
Ő tanít, elmond, türelmes, büszke Ránk ha valami sikerül.
Vigasztal ha bibis lesz a térdünk vagy ha hiányoztok.